Csak én bírok versemnek hőse lenni,
első s utolsó mindenik dalomban:
a mindenséget vágyom versbe venni,
de még tovább magamnál nem jutottam.
(Babits Mihály: A lírikus epilógja, 1909)
„Fut az idő, és ami él, / annak mind igaza van” – fogalmazott Szabó Lőrinc Az Egy álmai című 1932-es költeményében, amelyben azzal a problémával foglalkozik, hogy az ember végső soron képtelen elvonatkoztatni saját nézőpontjától, saját énjétől, egójától. Akarva vagy akaratlanul, de mindig a saját szemüvegén keresztül tekint a világra, a körülötte lévő eseményekre és emberekre. Saját belső folyamatainak, érzelmi mozgásainak a változásait is csak a saját belső perspektívájából képes monitorozni. Az önmagunkból való kilépésre és az objektivitás megélésére nincsen mód – ha kibékülünk ezzel, ha nem.
Ez a gondolatkör mindig is foglalkoztatta az embert és az emberiséget, mióta világ a világ. Foglalkoztatta majd’ száz éve, Szabó Lőrinc idejében, és foglalkoztatja ma is. Ez tükröződik Farkas Noémi Ego című, vegyes technikákat használó sorozatában is, amelyben a fentebb felvázoltakkal összecsengő megéléseit járja körbe és viszi papírra, vászonra. A széria teljességében 2024. február 25-én volt először kiállítva a Szentandrássy István Roma Művészeti Galériában. Most, a Gogol 9 Galéria falai között látható Farkas Noémi „UGYANAZ… CSAK MÁS” című kiállításán január 16-ig.
A tárlaton az Egón kívül másik két Farkas Noémi-sorozat is megtekinthető.
A Hüvelykujjak című ironikus, szatirikus, groteszk hangvételű, több száz grafikából álló szériából is láthatók munkák, amelyeket a művész 2010 és 2017 között napi rendszerességgel alkotott. Ezek a művek az emberi lét különböző abszurd, meghökkentő, olykor mókás és tragikomikus hétköznapi vagy nem éppen hétköznapi jelenségeit és szituációit tematizálják. A harmadik pedig az Anyu című sorozat, amelyben Farkas Noémi édesanyja betegségét, demenciáját és kapcsolatuk nehézségeit, az anyafigurához köthető traumáit dolgozza fel megrázó érzelmi intenzitással, nyíltsággal és őszinteséggel – mindemellett invenciózus festészeti és grafikai megoldásokkal.
A tematikus válogatásokon kívül változatos technikai megoldásokat felsorakoztató önálló grafikák és festmények képezik a tárlat anyagát.
Elsősorban női portrék, különös attribútumokkal és személyiségjegyekkel, furcsaságokkal felruházva. Kiemelkedő minőségűek a következők: a 2022-es néma című akrilfestmény, a 2025-ös A szabotáló című olaj, akril és tempera technikákat használó mű és a szintén frissen, 2025-ben készült sehonnan, sehová, amelynek készítésmódja az olaj, a krétapor, az olajpasztell és a szén technikáit vonultatja fel.
A három sorozat mindegyike erős, érthető, könnyen befogadható és interpretálható, jól átgondolt gondolat- és motívumrendszerrel dolgozik, mindegyikben megmutatkozik a művész egyedi, mással össze nem téveszthető stílusa és érzékenysége, megrendítő, olykor bizarr és abszurd reflexiói a körülötte lévő világra. Farkas Noémi
nem fél a művei által a lelkét boncasztalra helyezni és szelíden a kiállítás nézője elé vinni: tessék, itt van, fogyaszd saját felelősségedre.
A kiállítás koncepciójával kapcsolatban úgy gondolom, kritikaként róható fel, hogy bár a három sorozat külön-külön nagyon erős, egymással mégsem állnak egyértelmű rezonanciában. „Mi az ember az öröklétben? / Parányi szikrába belefér. / A végtelen örökkévalóság pislákol a szíve közepén” – szólnak a Balaton zenekar Mi az ember című dalának sorai, melyek rímelnek azokra a kérdésekre, amelyekkel az Ego sorozat foglalkozik. A szériában Farkas Noémi különböző egyetemes, mindenki által megélt – bár másképpen megtapasztalt – érzelmeket reprezentál, összekapcsolva őket a hét főbűnnel, az azokhoz tartozó asszociációkkal. Illetve azzal a gondolatkörrel, hogy miért nem úgy élnek az emberek, ahogyan szeretnének, milyen tényezők akadályozzák őket ebben. Megjelenik többek között a kapzsiság, a lustaság, a torkosság, a düh, a kétség, a tunyaság, a bűntudat és a megbánás allegorikus alakja – hogy melyik figura melyik emócióhoz tartozik, az a művek címében is egyértelműsödik.
Az ACEDIA: a jóra való rest című 2024-es olajfestmény a lustaságot és a fásultságot, ugyanakkor az emberre nehezedő elvárások súlyát is reprezentálja.
A társadalmi elvárások, a megbélyegzés és az előítéletek a széria több más darabjában is megmutatkoznak.
Felhívják a figyelmet arra, hogy a művész roma közössége tagjainak érvényesülési lehetőségeit mennyiben nehezítik meg az előítéletek. Farkas Noémi az alkotói folyamat alatt az Ego sorozat képeit többször átfestette, a száradási idők között új rétegeket vitt fel, hiszen úgy gondolta, érzelmei folyamatos változásával összhangban kell változnia alkotásainak is. Ezt a munkafolyamatot alkalmazta az Anyu sorozat legfontosabb művén, a 2024-25-ös Az ártatlanság maradványain is, amely egy éven keresztül készült – ez alatt az idő alatt háromszor festette át a képet. A művész beteg, demenciával küzdő édesanyjának egy fiatalkori, elsőáldozásakor készült fényképe adta az inspirációt, amelynek készítésekor az anya lelke még gyermeki és szeplőtelen volt.
Farkas Noémi sem illusztrálni akarja a valóságot, művészetében a faktum szenzuálisan összpontosul.
Festészetében a vonalak elsimítása és megszüntetése, míg grafikai munkáiban a vonalak precíz koordináltsága és vezetése az esszenciális gesztus.
Az ártatlanság maradványai című festménnyel kapcsolatban az is fontos információ, hogy Farkas Noémi beledolgozta a vászonba annak a levélnek a maradványait, amelyet 16 éves korában kapott édesanyjától, tele erős, megrázó, őt érintő gondolattal. A művész a levelet sokáig magával hordozta, annak durva szavaitól sokáig nem tudott szabadulni, majd az ezzel való szakítási gesztus és traumafeldolgozás gyanánt széttépte, ettől is megnyugvást remélve – erről videódokumentációt is készített. A képbe való beillesztés során a levél bizonyos darabkái és az azokra írt szavak belesimultak a festékrétegekbe, ezáltal láthatatlanná váltak, mások azonban a felszínre kerültek, láthatóak, olykor olvashatóak is. A trauma teljes feldolgozása és teljes felejtése nem megvalósítható sem a művészet, sem pedig a valóság szintjén. A kép elkészítése erős érzelmi munkát és bevonódást igényelt a művésztől,
célja a sorozat kiállításával az volt, hogy segíteni tudjon a traumafeldolgozásban másoknak,
akik hasonló folyamatokon mennek keresztül, hasonló fájdalmakat élnek át. Nem a fentebb tárgyalt munka az egyetlen, ahol textuális elemek is megjelennek Farkas Noémi alkotásaiban: ilyen a 2025-ös kitörölhetetlen emlék című diptichon is. Ezen többek között a következő foszlányok olvashatók: türelem; szegény Anyukám; csak önmagadra számíthatsz, senki másra; egyedül vagyok – szintén a traumafeldolgozás lehetőségeinek gondolatköréhez kapcsolódva.
A demenciából visszajönni és elmondani, milyen érzés az emlékvesztettség és a személyiség felbomlásának megtapasztalása: képtelenség. Az Anyu sorozatban Farkas Noémi mégis olyan érzékenyen és érzékletesen ábrázolja beteg édesanyja életének jeleneteit, hogy általuk egy lépéssel közelebb kerülhetünk annak megértéséhez, mi történhet a beteg gondolataiban.
Farkas Noémi képeivel foglalkozni, azokkal kapcsolatba kerülni nem döntés kérdése – aki megpillantja őket, azt beszippantja az erejük.
Általuk közelebb kerülhetünk saját identitásunk és mások motivációinak felfejtéséhez, úgy, hogy közben kacagni is marad időnk saját esetlenségünkön és múlandóságunkon.
Farkas Noémi Ugyanaz… csak más című kiállítása a budapesti Gogol 9 galériában tekinthető meg 2026. január 16-ig.
A borítón Farkas Noémi Fürdetés [Anyu sorozat] (tus, golyóstoll, pigmentes tinta papíron, 24 x 18 cm, 2019) című képe látható.
